Művi meddővé tétel
A családtervezés lezárásával felmerül a kérdés, milyen módszer a legalkalmasabb fogamzásgátlási célból. Azok részére, akik már biztosan nem kívánnak terhességet több módszer javasolható. Reális teherbeesési esély addig van, amíg a menstruáció rendszeres és ez független az életkortól. Korábban 35 év felett vagy 3 élő gyermek esetén volt törvényi lehetőség végleges meddővé tételre.
A művi meddővé tétel azon típusát, melynek során elzárják a nőknél a petevezetéket írásban kell kérni, s a jelenlegi szabályozás szerint ezt már akár 18 évesen is meg lehet tenni.
A műtétet kivizsgálást követően, engedély birtokában laparoszkópos (hastükrözéses) technikával a hasfalon ejtett 1-2 cm-es nyílásokon keresztül oldjuk meg. Nem szükséges tehát felvágni a hasat úgy, mint például császármetszés esetén. Emiatt általában a kórházi bent tartózkodás is csak egy napot vesz igénybe. A köldökön és két oldalt ejtett kis sebek igen hamar gyógyulnak.
A műtét során mindkét petevezeték átvágásra és vagy elégetésre kerül, amely megakadályozza, hogy a petesejt és a spermium találkozzon.

A beavatkozás nagyon biztonságos, csak kis megterhelést jelent a szervezetnek, komplikáció előfordulhat, de ritka.
Tudni illik, hogy ez a módszer sem jelent 100%-os végleges megoldást minden esetben!
A jelentkezőt minden esetben fel kell világosítani arról, hogy vannak más fogamzásgátló módszerek is, és tudatni kell vele azt is, hogy a sterilizálás majdnem biztosan visszafordíthatatlan következményekkel jár, gyermeke már csak a költséges lombikprogram segítségével lehet - ezt kell figyelembe venni annak, aki a családtervezés ezen formáját választja.
Meg kell jegyeznem, hogy Klinikánkon már sikeresen végeztünk meddővé tétel után refertilizációs műtétet, amelynek következtében már sikeres terhességek is létrejöttek!!!
Bővebben a refertilizációról itt.
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye alapján:
Művi meddővé tétel
"187. §533 (1)534 A nemző-, illetőleg fogamzásképességet megakadályozó művi meddővé tétel egészségügyi indokból az érintett személy írásbeli kérelme alapján
a) tizennyolcadik életévét betöltött cselekvőképes és
b) tizennyolcadik életévét betöltött, cselekvőképességében bármely ügycsoportban részlegesen korlátozott,
c) tizennyolcadik életévét be nem töltött korlátozottan cselekvőképes kiskorú, valamint
d) a 187/B. § szerinti esetben a cselekvőképtelen - ide nem értve a cselekvőképtelen állapotban lévő személyt -
személynél végezhető el.
(1a)535 A művi meddővé tétel az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti személy kérelmére családtervezési célból 40. életévét betöltött vagy három vér szerinti gyermekkel rendelkező személynél végezhető el.
(2) A művi meddővé tétel elvégzése iránti kérelem benyújtásakor az egészségügyi szolgáltató kijelölt orvosa a kérelmezőt szóban és írásban tájékoztatja a fogamzásgátlás - általa, illetve partnere által alkalmazható - egyéb lehetőségeiről, a beavatkozás jellegéről, lehetséges kockázatairól és következményeiről, a fogamzó-, illetve nemzőképesség helyreállításának esélyéről.
(3)536 A művi meddővé tétel elvégzése iránti kérelem benyújtásakor az egészségügyi szolgáltató tájékoztatja továbbá a kérelmezőt arról, hogy amennyiben a kérelmező a művi meddővé tételre irányuló beavatkozás igénybevételére vonatkozó szándékát fenntartja, a tájékoztatást követő hat hónap elteltével az egészségügyi szolgáltatónál történő ismételt megjelenése szükséges. Ha a kérelmező e tájékoztatást követő hat hónap elteltével az egészségügyi szolgáltatónál megjelenik és nyilatkozik arról, hogy a művi meddővé tétel elvégzése iránti kérelmét fenntartja, a beavatkozás elvégzésére az ettől az időponttól számított hat hónap elteltével kerülhet sor, kivéve, ha a kérelem fenntartásáról szóló nyilatkozat megtételét követően a beavatkozás soron kívüli elvégzését szülészeti vagy más műtéti esemény lehetővé teszi.
(4)537
(5)538 Amennyiben a beavatkozás az (1) bekezdés b)-d) pontjában megjelölt személy művi meddővé tételére irányul, a (2) és (3) bekezdés szerinti tájékoztatás az érintett számára a cselekvőképességet részlegesen vagy teljesen korlátozó ok jellegének figyelembevételével, az érintett személy által értelmezhető módon történik.
(6) A művi meddővé tétel iránti kérelmet közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban kell előterjeszteni.
(7) Egészségügyi indokból kerül sor a beavatkozás elvégzésére akkor, ha szakorvos véleménye alapján
a) a terhesség a nő életét, testi épségét, egészségét közvetlenül veszélyeztetné, vagy a terhességből születendő gyermek orvosilag valószínűsíthetően súlyos fogyatékosságban szenvedne, és
b) más fogamzásgátlási módszer alkalmazása nem lehetséges vagy egészségügyi okból nem javasolható.
(8)539 A (7) bekezdés szerinti egészségügyi indokból végzett beavatkozás esetén a (3) bekezdés rendelkezéseit nem kell alkalmazni.
187/A. §540 (1)541 A 187. § (1) bekezdés c) pontja szerinti személy kérelmező egészségügyi indokból végzett művi meddővé tétel iránti kérelmének érvényességéhez a törvényes képviselője hozzájárulása szükséges.
(1a)542 A 187. § (1) bekezdés b) pontja szerinti személy művi meddővé tétel elvégzése iránti kérelmének érvényességéhez - amennyiben a beavatkozást nem egészségügyi indokból kéri - a gyámhatóság hozzájárulása és
a) törvényes képviselője vagy
b) a 16. § (1) bekezdés a) pontja alapján megnevezett személy
hozzájárulása szükséges.
(2)543 A gyámhatóság a hozzájárulás megadása előtt vizsgálja, hogy a 187. § (1) bekezdés b) pontja szerinti személy kérelme akaratával egyező-e, így különösen azt, hogy az érintett és törvényes képviselője között fennáll-e érdekellentét, továbbá azt, hogy az érintett tisztában van-e a döntése következményeivel.
(3)544 Ha a 187. § (1) bekezdés b) pontja szerinti személy kérelme ellenére a törvényes képviselő vagy a gyámhatóság a beavatkozás elvégzéséhez nem járul hozzá, a kérelmező a Fővárosi Törvényszéknél keresetet indíthat a jognyilatkozat vagy a jognyilatkozatok pótlása iránt.
(4) A bíróság a kérelemről nemperes eljárásban, a kérelmező és a törvényes képviselő, illetve a gyámhatóság meghallgatását követően, harminc napon belül határoz. A bíróság a jognyilatkozatot abban az esetben pótolja, ha a művi meddővé tétel elvégzése a kérelmező érdekét - figyelembe véve különösen a kérelmező egészségügyi, személyi és családi körülményeit - nem sérti.
(5) A bíróság határozata ellen annak közlésétől számított tizenöt napon belül terjeszthető elő fellebbezés. A határozat ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
(6)545 Ha a 187. § (1) bekezdés b) pontja szerinti személy művi meddővé tételére irányuló kérelem érvényességéhez szükséges jognyilatkozatot a bíróság pótolja, a 187. § (3) bekezdése szerinti várakozási idő a bíróság határozatának jogerőre emelkedésétől kezdődik.
(7)546 Amennyiben az (1a) bekezdés szerinti kérelmet az (1a) bekezdés a) pontjában meghatározott személy nyújtja be, úgy annak érvényességéhez a 187. § (1) bekezdés b) pontja szerinti személy egyetértése szükséges.
(8)547 Amennyiben a 187. § (1) bekezdés b) pontja szerinti személy egészségügyi okból kéri a művi meddővé tétel elvégzését, az (1a)-(6) bekezdésben foglalt rendelkezéseket nem kell alkalmazni, az (1a) bekezdés a)-b) pontjában megjelölt személyeket azonban a beavatkozás elvégzéséről, és annak indokairól a beavatkozás megkezdését megelőzően tájékoztatni kell. A tájékoztatás megtörténtéig a beavatkozás nem végezhető el.
187/B. §548 (1) Cselekvőképtelen személy művi meddővé tételére irányuló beavatkozás kizárólag jogerős bírósági határozat alapján, a fogamzóképesség elérését követően végezhető el.
(2)549 A cselekvőképtelen személy művi meddővé tételének engedélyezése iránt az érintett személy törvényes képviselője - tizennyolcadik életévét be nem töltött cselekvőképtelen személy esetében a gyámhatósággal együttesen - indíthat keresetet a Fővárosi Törvényszéknél.
(3) A bíróság a kérelemről nemperes eljárásban a cselekvőképtelen személy, a törvényes képviselő, valamint a gyámhatóság meghallgatását követően, harminc napon belül határoz.
(4) A bíróság a cselekvőképtelen személy művi meddővé tételére irányuló beavatkozás elvégzését akkor engedélyezi, ha más fogamzásgátlási módszer alkalmazása nem lehetséges vagy egészségügyi okból nem javasolható, és
a) a cselekvőképtelen személy gyermek felnevelésére nem képes, és a beavatkozás elvégzése a cselekvőképtelen személy akaratával megegyezik,
b) a terhességből születendő gyermek orvosilag valószínűsíthetően súlyos fogyatékosságban szenvedne, és a beavatkozás elvégzése a cselekvőképtelen személy akaratával nem ellenkezik, vagy
c)550 a bekövetkező terhesség a cselekvőképtelen személy életét, testi épségét, egészségét közvetlenül veszélyeztetné.
(5) A bíróság határozata ellen annak közlésétől számított tizenöt napon belül terjeszthető elő fellebbezés. A határozat ellen felülvizsgálatnak nincs helye."
Megjegyzés
Teljes bizonyító erejű a magánokirat, ha az alábbi feltételek valamelyike fennáll:
- a kiállító az okiratot saját kezűleg írta és aláírta;
- két tanú az okiraton aláírásával igazolja, hogy a kiállító az okiratot előttük írta alá, vagy aláírását előttük saját kezű aláírásának ismerte el; az okiraton a tanúk lakóhelyét (címét) is fel kell tüntetni;
- a kiállító aláírása vagy kézjegye az okiraton bíróilag vagy közjegyzőileg hitelesítve van;
- ügyvéd (jogtanácsos) az általa készített okirat szabályszerű ellenjegyzésével bizonyítja, hogy a kiállító a nem általa írt okiratot előtte írta alá, vagy aláírását előtte saját kezű aláírásának ismerte el, illetőleg a kiállító minősített elektronikus aláírásával aláírt elektronikus okirat tartalma az ügyvéd által készített elektronikus okiratéval megegyezik;
Bejelentkezés:
+36 1 456 78 99